2009. október 6., kedd

Mindenkinek van angyala!

Hogy honnét tudom, hogy velem van az angyalom? Néha a jobb vállamon érzek egy cirógatást, egy lágy szellőt a jobb fülem mellett vagy egy majdnem-balesetnél csak néhány centin múlik a koccanás. Oda teszi a kezét. Vagy elém ejt egy tollat, esetleg arra száll egy pillangó... őt jelképezi a jobb lábamra rajzolt szépség is - ha rossz kedvem van és az orrom lógatom csak meglátom és eszembe jut, hogy nem lehet bajom, védelem alatt állok. A jobb oldalamon van, állítólag amióta megszülettem. Kristály tiszta kapcsolat van köztünk, mint egy vékony ezüst fonal. Vigyáz rám, ha kell a fülembe súgja a választ a kérdésemre, még mielőtt megkérdezném. Ha félek, csak annyit suttogok: Vigyázz rám! Szinte biztos, hogy nem érhet baj. Jon-nak hívja magát. Legalábbis ha azt a kérdést teszem fel: "hogy hívnak?" ez jut eszembe. Sőt már láttam is. Egy könyvben olvastam, hogy az angyalok képesek testet ölteni, így én is kértem, hogy mutassa meg magát. Szinte már türelmetlenül vártam, hogy találkozzunk. Munka miatt érkeztem Brüsszelbe. A kollégákkal egy sörözőben gyűltünk össze este.  Későn értem haza a szállodába, az ajtó kártyával működött. Azonban hiába húztam végig a kis nyíláson, nem engedett be. Már vagy hússzor megpróbáltam, nem működött. A két tenyerem közé szorítottam a plasztik lapot és kértem az angyalomat, hogy segítsen. A kártya nem engedett. Éppen indultam volna a recepcióra, amikor megláttam egy férfit közeledni a folyosó végéről. Hirtelen megnyugodtam,  mintha az, hogy valaki ott van, megoldaná a problémámat. Feltűnően magas, vékony férfi volt, szakállal, kabátban. Egyenesen hozzám jött, angolul beszéltünk. Megkérdezte, hogy azért állok-e ott, mert nem nyílik az ajtó. Elmeséltem, hogy már nagyon sokszor megpróbáltam, de nem tudok bejutni. A férfi is nekifutott vagy háromszor, de nem jutottam be. Elkeseredetten annyit mondtam: "lemegyek a recepcióra". Mire ő mosolygott és annyit mondott: nem kell. Nem értettem, miért mondja. Talán a folyosón kellene éjszakáznom? Gondoltam teszek egy utolsó próbát. A férfi már pár ajtóval arrébb állt, de nem lépett be a szobába, még a kártyáját sem láttam. Csak mosolygott. Én pedig a következő próbálkozásnál simán bejutottam a szobába...
Másnap sokat gondolkodtam az eseten és nagyot nevettem amikor rájöttem, valószínűleg Jon sietett a segítségemre... Nagyon hálás vagyok neki és természetesen bátran fordulok hozzá, ha segítségre van szükségem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése