2010. december 14., kedd

Járkálás

A hétvégén egyik este amikor tettem vettem, sétálgattam a lakásban egyszer csak lépéseket hallottam. Éreztem, hogy van még ott valaki, aki nem a párom. Kicsit meg is ijedtem. Persze megmagyaráztam, hogy ez csak azért van, mezítláb vagyok és a saját lépésem visszhangját hallottam. Tény, hogy ezt magam sem hittem el, de kicsit megnyugtatott. Folytattam az ágynemű húzást. Átmentem a nappaliba, ahol már a párom is velem volt és megint hallottuk. Egyszerre néztünk a hang irányába. Persze megmagyaráztam, hogy csak a kezemben tartott takaró ért le a földre. De azért kicsit nehéz megmagyarázni, hogy miért volt egymás után kétszer ilyen élményem, élményünk.
Később még a hálószobában is éreztem. Kóbor valaki lehetett. Még előtte nem éreztem és azóta sem. Kétségbeesettnek éreztem, nem volt jó érzés, hogy ott volt. De sajnos segíteni nem tudtam neki. Úgyhogy meggyújtottam egy piros gyertyát és kértem az angyalomat, segítsen neki, hogy tovább menjen tőlünk. Azóta nem érzetem, hogy itt lenne. De még mindig kellemetlen érzés visszagondolni.
Tudom, hogy nem szabad félni, és igazából nem is félelem, inkább olyan érzés, amikor egy kétségbeesett, erőszakos ember van a közelünkben és mivel tudjuk, hogy nem tudunk segíteni, inkább szabadulnánk.
Remélem, hogy megtanulom kezelni ezeket a helyzeteket, ami pedig még jobb lenne, segíteni ezeknek a szellemeknek... Bízom benne, hogy ezt is megtanítják majd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése