Minden leesik....

Hétvégén szinte ki sem tettük a lábunkat a lakásból. Takarítottam, főztem, pakolásztam. Miután végeztem a fürdőszobával leültem a nappaliban (ez elég távol van a fürdőszobától) és hallottam egy nagy csattanást. Nem foglalkoztam vele, gondoltam, hogy talán eldőlt valami a tárolóban, vagy ilyesmi. Aztán nem sokkal később amikor újra beléptem a fürdőbe, láttam, hogy leesett az egyik tusfürdőm a kád széléről. Akkor arra gondoltam, talán csak nem elég stabilan tettem le.

Este barátnőm jött vendégségbe, amikor hallottunk egy újabb csattanást - arra még nem jöttünk rá, hogy mi lehetett.

A következő fura dologra csak másnap reggelig kellett várni. Betettünk egy konyhagép alkatrészt a mosogatógépbe, amit nem kellett volna. Miután elég nagy mennyiségű víz szorult bele, feltettük a radiátorra, hogy kiszáradjon. Párom feltette egyféleképpen, majd én átfordítottam, ő vissza. Megbeszéltük miért kell úgy maradnia, ahogy ő akarja. Én elfogadtam, nem is foglalkoztam vele többet.

Majd egyszer csak ránéztem, és a súlyos műanyag darab újra "átfordult". Néztünk egymásra, mert egyikünk sem nyúlt hozzá és magától bizony nem tud csak úgy átbillenni...

Fura érzés volt.

Ezt már csak az tetézte, amikor az ebédet készítettem a konyhában, és miután hallottam, hogy a párom kilépett a konyhából, becsukódott a mosogatógép ajtaja. Azonnal visszahívtam, rákérdeztem, hogy ő volt-e, holott tudtam, hogy ő nem lehetett. Meg is erősített ebben. Megpróbáltuk. A mosogatógép magától, vagy egy lágy szellőtől nem tud becsukódni. Erőt kell kifejteni hozzá, hogy beakadjon...

Pötyike, a szomszéd néni két hete, hosszas szenvedés után eltávozott...

Szellemes wellness

Úgy döntöttünk, a két ünnep közöttelutazunk, kikapcsolódunk és mindezt nagyon szép környezetben, lehetőleg úgy, hogy semmit ne kelljen csinálni, kiszolgáljanak minket. Erre tökéletes megoldás volt egy Budapest közelében lévő wellness kúria. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat pihentünk. Egyedül az éjszakák voltak rázósak.

Az elmúlt néhány évben megszoktam, hogy éjszaka, vagy akár napközben érzek lelkeket, tudom, hogy segítséget szeretnének és kezelem valahogy az egészet. Itt azonban olyat tapasztaltam, amit már rég nem. Folyamatosan éreztem, hogy van valaki a szobában. Éreztem, hogy az ágyamnál áll, és annyira féltem, hogy elaludni sem meretem. A páromat nem ébreszthettem fel állandóan, hogy "vigyázzon rám", viszont teljesen lebénultam a félelemtől. Annyira, hogy nem mertem az éjjeli szekrényen lévő telefonhoz nyúlni, hogy megnézzem hány óra van, az éjjeli szekrényen núl lévő villanykapcsolóra pedig gondolni sem mertem, olyan messzire nem mertem kihajolni. Így órákon át csak feküdtem, keresztbe rakott kézzel és az őrangyalomhoz imádkoztam.

Most először láttam, becsukott szemmel egy arcot is. Vagy legalábbis valami arra emlékeztetőt. Nagyon félelmetes volt. Próbáltam erősíteni magamban, hogy nem tud bántani, mégis borzasztó érzés volt.

Utolsó este pedig már a szobában voltunk, amikor elment a villany, abban a szárnyban minden szobában. Először még nem is ijedtem meg, csak akkor lett urrá rajtam a félelem, amikor a párom a világító telefont az álla alá tette, így alulról világította meg az arcát. Tudtam, hogy nem ketten vagyunk és annyira féltem, mint még soha. Ő persze nem értette, mi a bajom, hiszen máskor nem szoktam félni.

A folyosóra menekültem a fénybe, ahol megnyugodtam és kértem segítséget, valamint próbáltam elküldeni azt a valakit aki még a szobában volt.

Ennek ellenére szerencsére pihenten tértem vissza, és azóta újra jól alszom. Máig nem értem, miért féltem annyira. Remélem többször nem kell átélnem és ha mégis ilyet érzek, sikerül legyőzni a félelmem. Mert ugye nem igazán tud bántani, csak segítséget szeretne, amit én még egyelőre nem biztos, hogy meg tudok adni.

Rosszhírhozó

Arról talán már írtam, hogy nem csak én veszek észre fura dolgokat, látok, érzek ezt-azt. A szüleimnél hasonló dolgok fordulnak elő. Inkább anyával beszélgetek ilyenről. A negyvenes évei közepén járó édesanyám sokkal nehezebben fogadta el, hogy lát szellemeket, egyebeket.

Nagyapám, anya édesapja tavaly előtt szeptemberben hagyott itt minket. Akkor beszélt róla először, hogy látott valamit. "Képzeld, láttam egy szürke kabátos pasast kimenni a házból. Teljesen hülye vagyok, hogy már ilyeneket képzelek!" - mondta akkor anya. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez nem csak képzelgés. Tényleg láthatott valamit, és ne magyarázza be magának, hogy csak képzelődik, hiszen már a kicsi gyerekeknél is itt "rontják el". Azt mondják a szülők, hogy jajjj biztos nem láttál semmit, nincs ott senki, ne beszélgess a fallal, nincs ott senki akihez szólhatnál. Nos erről kellett meggyőznöm, hogy valószínűleg ott ment az a valaki, akit látott.

Nagypapám halála előtt közvetlenül többször látta, főleg akkor, amikor már szinte öntudatlanul feküdt a kórházban. Aztán a "látomások" elmúltak a halála után. Pár hétig nem is jelentkeztek, aztán egyszer csak újra kezdődtek. Nem értette miért, de a férfi megint elkezdett átjárni a lakáson. Egészen addig a napig, míg hamarosan meghalt az anyósa. Ezt követően újra jelentkeztek amikor a párja egy rokona halt meg néhány hét múlva és most ősszel megint, mielőtt egy közeli rokon halt meg. "Magdi halála előtt is láttam, és most újra látom..." Rémisztő hallani és csak remélni tudjuk, hogy ezúttal téved, igaz, az elmúlt hónapok tapasztalata nem ezt mutatja....

Az azonban fontos, hogy merjünk hinni a szemünknek - főleg a harmadiknak.Merjük segítségként használni a látomásokat és bízzunk magunkban. A segítséget azért kapjuk, hogy fogadjuk el. Ártani biztosan nem fognak nekünk a segítőink!