Változni kellene...

Nagyon nehéz, pedig tudom, hogy égető szükség van rá. Türelmetlen vagyok és már-már elviselhetetlen. De a megoldás nem igazán jön magától. Bízom benne, hogy ehhez is megkapom a segítséget. Addig viszont a környezetemnek van szüksége segítségre, hogy el tudjon viselni. Valahogy nem találom mostanában a helyem a világban....

Védelem alatt

Mostanában sokszor érzem, hogy az angyalom, szinte türelmetlenül jelzi, hogy bizony velem van. Sajnos a feladatnak, hogy többet kommunikáljak vele/velük nem teszek eleget. Fáradt vagyok, a sok és új munka annyira leköt, hogy már magammal foglalkozom a legkevesebbet. Rossz kifogások és tudom, hogy csak magam ellen teszem, ha nem próbálok beszélni, kérni. Sokkal jobb a lelkivilágom, nyugodtabb vagyok, ha beszélek velük. Az új munkahelyemen van egy rossz szellem. Néha az asztalom környékén érzem, és olyankor képtelen vagyok a munkára figyelni, és végtelenül fáradtnak érzem magam. Mintha azt akarná éreztetni velem, hogy rossz helyen vagyok, és nem akarja, hogy ott legyek. Tudom, hogy jó helyen vagyok, élvezem a munkám és nem tudom, hogy miért zavarom. Talán mindenki zavarja. Régi épület, ki tudja ki volt ott korábban, mi volt előttünk. Vagy persze továbbra is lehet, hogy csak képzelődöm :) No jó, nem hiszem. Sokan fordulnak meg az irodában, mindenki hozza, viszi a maga lelkeit, terheit. Védelemmel, kéréssel szerencsére túl tudok lendülni a dolgon. Ami viszont jóleső, és izgalmas, hogy egyre többen kérnek segítséget. Jól esik a bizalom, hogy tőlem várnak segítséget, ami rossz, hogy olyan egyszerű dolgokat kérnek, amire mindenki képes. Az őrangyalok mindenkinek segítenek. A kérés sem bonyolult. Egyszerűen el kell fogadni, hogy valaki van mellettünk akinek egy célja van: segítsen rajtunk. Ha ezt elfogadtuk, akkor már egyszerű a feladat: kérni kell. Úgy ahogy egy barátot kérnél - vagy ahogy az ismerősök engem kérnek.Csak a kérést nem nekem, hanem az őrangyalnak kellene címezni.

A legújabb, hogy próbálom használni a gondolattal irányítást. Egyre többször tapasztalom, hogy elég valamire gondolnom és a kollégák, ismerősök megteszik. Nagyon vicces, jó játék, csak meg kell találni a technikáját. A másik a megérzéseim. Továbbra is egyre több olyan megérzésem van, ami még engem is meglep. A legegyszerűbbektől a legijesztőbbekig.

Sajnos oda kell figyelnem, hogy mire gondolok. A múltkor azon gondolkodtam az Üllői úton, hogy milyen lenne, ha most itt lenne egy koccanásos baleset. Mekkora dugó alakulna ki pénteken délután, milyen kellemetlen a melegben a helyszínelést végig várni. Ezt végig gondoltam és elkezdtem másra gondolni, de rögtön hallottam balról egy nagy fékezést és hat autó csúszott egymásba.... Mindemellett legalább védelem alatt voltunk, mert abban a sávban kellett volna nekünk is menni, de még nem álltunk át a másik sávba.

Azóta próbálok jó dolgokra gondolni és nem panaszkodni. Ez a legnehezebb, de úgy néz ki a legveszélyesebb a mindennapi életre...