Talán áldás, talán "büntetés" de egyre többször érzek fura dolgokat vagy történnek velem megmagyarázhatatlan események. Néha olyanok, amelyeket muszáj leírni, olyan meglepőek, mármár viccesek vagy hátborzongatóak - avagy így élek az átjáróházamban!
Tegnap este a moziban egy szabad szék sem volt (hihetetlen, hogy még 4 hónap után is telt házzal megy az Avatar) így mivel nem volt kedvem az ölemben tartani a táskám, letettem magam mellé a földre. A lábam alatt éreztem ugyan, hogy ragad a padló, de gondoltam ha ragad, legalább nem nedves. A film felénél eszembe jutott, hogy meg kellene néznem, nem lett-e vizes a táska alja. De aztán lusta voltam lehajolni. Aztán folyton ott motoszkált a fejemben a gondolta, de túlságosan lekötött a film. Természetesen a végén, amikor felemeltem, csöpögött belőle a ragacsos üdítő. Meg kellene végre szoknom, hogy hallgatnom kell a gondolataimra.
Mindenesetre megköszöntem a figyelmeztetést... Aztán azon gondolkodtam, milyen fura, megfoghatatlan az őrangyalunk kiléte. Jon-nak nevezem - mert mindig ez a név jut eszembe ha "megkérdezem" a nevét, mégis ha rá gondolok nőként gondolok rá. De hát ilyen ez, hiszen ők sem nem nők, sem nem férfiak. Energiák, entitások... Nehéz ez :) Van még mit tanulni...
Vajon mi kell ahhoz, hogy feladjuk az addigi életünket, és megtegyünk egy olyan lépést, ami ellen semmi nem szól, mégis tartunk tőle?
A jelenlegi munkám nem elégít ki szakmailag, nem vagyok boldog, sem elégedett vele. Lehetőségem lenne megvalósítani egy régi álmom, minden adott, nem csak a párom támogatja teljes mellbedobással, de az angyalok is. Minden kártya, jel, felmerülő ötlet, tényleg minden arra mutat, hogy ez az utam.
Már csak egyetlen kérdés van. Miért nem merek lépni? Az "ismeretlentől" való félelem, vagy a bizalmatlanság? Hiszem, hogy bátran kell lépnem, mert vigyáznak rám, mégsem merek olyan bátran cselekedni, ahogy vallom azt. Pedig az életcélt keresem, ahogy mások is. Az angyalkártya szerint egyszerűen kérnem kellene, hogy segítsenek. Hiszen már annyiszor bizonyították a magasabb erők, nevezzük angyaloknak, lelkeknek, az univerzumnak, vagy magának Istennek, hogy ez elég. - kérni kell Úgy értem őszintén, szívből kérni, és elhinni, hogy a nekem legjobbat fogják adni. Persze az, hogy nekem mi a legjobb, az adott pillanatban nem mindig egyértelmű.
Bízom abban, hogy a lakásom kiadása, a munkám, sőt a médiával való teljes kapcsolat feladása és a költözés az ország másik végébe nem csak egy vakmerő, bátor tett, de az első lépés - olyan lépés, amelyet felsőbb erők támogatnak - egy újabb életszakaszba. Tovább lépni azon az úton, amely az életcélomhoz vezet. Vajon a saját vállalkozás mennyiben segít hozzá, hogy embereken tudjak segíteni?
Mostanában rá kellett jönnöm, hogy ha megtalálom a helyem, magamra is van időm, pihenek, nem kell folyamatosan a gondokon, problémákon agyalnom, van türelmem és energiám arra, hogy a fizikai szem számára láthatatlan dolgokat lássam, halljam. Sokkal több lelket érzek a környezetemben, ha nyugodt vagyok, ez logikus is.
Ezek szerint, ha egy olyan munkát csinálok, amit szeretek, megteremti legalább a viszonylagos anyagi biztonságot, boldogan, a párommal élek és magamra, pihenésre is van időm, végre lesz energiám, hogy azzal foglalkozzak, ami valójában a feladatom. Például, hogy segítsek másoknak. Azonban ez tényleg csak akkor lehetséges, ha úgy érzem, rendben van az életem. No, talán valahogy így vezet az életcélhoz egy lépés, ami látszólag teljesen más irányba visz...
