Arról talán már írtam, hogy nem csak én veszek észre fura dolgokat, látok, érzek ezt-azt. A szüleimnél hasonló dolgok fordulnak elő. Inkább anyával beszélgetek ilyenről. A negyvenes évei közepén járó édesanyám sokkal nehezebben fogadta el, hogy lát szellemeket, egyebeket.
Nagyapám, anya édesapja tavaly előtt szeptemberben hagyott itt minket. Akkor beszélt róla először, hogy látott valamit. "Képzeld, láttam egy szürke kabátos pasast kimenni a házból. Teljesen hülye vagyok, hogy már ilyeneket képzelek!" - mondta akkor anya. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez nem csak képzelgés. Tényleg láthatott valamit, és ne magyarázza be magának, hogy csak képzelődik, hiszen már a kicsi gyerekeknél is itt "rontják el". Azt mondják a szülők, hogy jajjj biztos nem láttál semmit, nincs ott senki, ne beszélgess a fallal, nincs ott senki akihez szólhatnál. Nos erről kellett meggyőznöm, hogy valószínűleg ott ment az a valaki, akit látott.
Nagypapám halála előtt közvetlenül többször látta, főleg akkor, amikor már szinte öntudatlanul feküdt a kórházban. Aztán a "látomások" elmúltak a halála után. Pár hétig nem is jelentkeztek, aztán egyszer csak újra kezdődtek. Nem értette miért, de a férfi megint elkezdett átjárni a lakáson. Egészen addig a napig, míg hamarosan meghalt az anyósa. Ezt követően újra jelentkeztek amikor a párja egy rokona halt meg néhány hét múlva és most ősszel megint, mielőtt egy közeli rokon halt meg. "Magdi halála előtt is láttam, és most újra látom..." Rémisztő hallani és csak remélni tudjuk, hogy ezúttal téved, igaz, az elmúlt hónapok tapasztalata nem ezt mutatja....
Az azonban fontos, hogy merjünk hinni a szemünknek - főleg a harmadiknak.Merjük segítségként használni a látomásokat és bízzunk magunkban. A segítséget azért kapjuk, hogy fogadjuk el. Ártani biztosan nem fognak nekünk a segítőink!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése