Igazából ott és akkor értettem meg, hogy miért nem tudta még senki elmondani, mi is az a családállítás. Mit is kell csinálni, hogyan is kell elképzelni. Leírhatatlan élmény volt. Egy barátnőmnek mentünk segíteni. Különleges helyzet volt, csak egy embernek állítottunk. A titoktartás miatt nem írhatok róla többet, de az biztos, hogy azóta is gondolkodunk, vajon mi is történt ott. Ha szóba kerül, akkor is csak annyit tudunk mondani, elképzelni sem tudjuk mi történt velünk. Csupán attól, hogy mindannyian néztünk csendben egy gyertyalángot, pár perc múlva egy belső késztetésnek tettünk eleget. Egyszer szerettem valakit, aztán sírtam, majd féltem egy másiktól, úgy éreztem oda kell mennem a harmadikhoz. De nem tudtuk mit miért csinálunk. Viszont a barátnőm, aki a körön kívül ült, el tudott vonatkoztatni és ő tökéletesen értette mit lát: az életét.
Terápia volt-e? Neki mindenképpen - úgy gondolom. Nekünk... nekünk óriási élmény, amire vágyom, hogy újra átélhessem.
Nem szabad félni tőle... Főleg attól nem, hogy "Nekem biztos nem fog sikerülni", csak el kell engedni magunkat és hagyni, hogy működjön, mert bizony működik!
Örülök neki!
VálaszTörlésJG