Mise

A múlt hétvégén vasárnap részt vettem egy szentmisén. Sajnos már régen volt ilyen. Katolikus iskolában nevelt gyerekként mindig jól esett az az ismerős érzés, amit az összejövetelek jelentettek. Szerettem a hangulatát, hogy egy kicsit mindenki jó lesz, és hogy ide tényleg csak olyanok járnak - jobb esetben -, akik ott akarnak lenni, ettől nincs benne semmi álságos, vagy hamis. Régebben én is rendszeresen jártam. Azonban ahogy egyre többet kezdtem foglalkozni az ezoterikus dolgokkal, az angyalokkal, szellemi vezetőkkel, másként kezdtem tekinteni az egész procedúrára, vagy éppen az egyházra. 

Természetesen hiszek Istenben, az angyalokban... csak még sok minden másban, amit az Egyház... hogy is mondjam nem enged. Furcsa érzés fogott el azonban a vasárnapi misén. Míg csodálatos energiák szabadultak fel, szinte remegett a levegő a sok pozitívumtól, amit az emberek árasztottak, és jó volt érezni, hogy sokkal többen vagyunk mint ahány embert szabad szemmel látni lehetett, addig a misét celebráló paptól olyan dolgokat hallottam, ami az egyháztól nem idegen, mégis nekem nagyon szomorú volt.

Úgy érzetem, azt várják a hívektől, hogy szégyelljék magukat, érezzék rosszul magukat, ne legyenek boldogok, hiszen csak ezzel tudnak megfelelni Istennek, és az őt körülvevőknek. Vagyis, csak akkor lehetsz jó hívő, ha Istent úgy imádod, hogy nem érzed jól magad, nem foglalkozol magaddal, megvonsz magadtól mindent ami boldoggá tesz.

Nem tudom elhinni, hogy a jó Isten, aki megteremtett minket, szeret minket úgy, ahogy el sem tudjuk képzelni, azt várja, hogy mi boldogtalanok legyünk. Hiszen őt akkor is tudjuk imádni, talán még jobban, ha megtaláljuk az utunkat, örömet lelünk az életben, a minket körülvevő dolgokban. Az életben feladataink vannak, amelyeket születésünk előtt vállaltunk, még ha ezt az Egyház nem is fogadja el... vagy vallja be. Ahhoz azonban, hogy ezeket el tudjuk végezni, nem feltétlenül szükséges, hogy úgy éljünk, hogy közben szégyelljük magunkat. Hiszen ha nem azt várnák, hogy boldogan, jól éljünk akkor például miért kaptunk volna angyalokat, segítőket, vezetőket, stb., ha nem azért, hogy segítsék, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet éljünk?