Igazából minden olyan egyszerű. Nem is értem miért bonyolítjuk túl. Pedig én ebben kiemelkedően jó vagyok. Nagyon megrázott a vörösiszap-kataszrtófa. Szinte folyamatos késztetést érzek, hogy odamenjek és segítsek az embereknek. Persze nem szabad, így marad az aggodalom és a sajnálat. Jajj csak lenne már 2012. Annyira bízom benne, hogy utána tényleg minden jobb lesz... más lesz.
Mindenesetre az biztos, hogy az ilyen katasztrófák segítenek visszazökkenni, ráébredni, hogy bizony a lakáshitel nem olyan rossz dolog, ha legalább még létezik a lakás, amiért fizetjük, és van hol lakni, nem egy tornateremben alszunk kb 500 másik emberrel. Az ő szemükkel nézve persze semmi nem egyszerű. De én bízom benne, hogy megoldódik a helyzet. Jó lenne, ha a károsult emberek nem üvöltve kiabálnának a kereskedelni TV-k mikrofonjába, hogy ők bizony nem költöznek vissza. Hiszen senki nem kéri tőlük, hogy menjenek vissza, és a megoldáshoz is megkapnak minden támogatást. Tudom, ilyenkor szinte képtelenség pozitívan állni a dolgokhoz - főleg ha ez ember korábban nem "gyakorol", de már az is segít, ha nem azzal vannak elfoglalva, hogy mindenki őket sajnálja (hiszen mindenki aggódik értük), és nem a megtörtént dolgokra koncentrálnak és arra, hogy az őket segítőket ócsárolják, hanem a jövőre, a megoldásra és az elfogadásra figyeljenek.
Olyan jó lenne, ha már pici korunktól tanulnánk, elfogadnánk, hogy vigyáznak ránk, azok, akik igazán fontosak - még ha szabad szemmel nem is láthatóak - csak a legjobbat akarják nekünk, bizony akkor is, ha mi nem hisszük el.
A kataszrtófák borzalmasak, tényleg nehéz szavakat találni rájuk. De megoldani csak hittel lehet, és úgy ha bízunk azokban akik vigyáztak ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése